Lánchajtás
A hajtástechnika mechanikai energia átvitelének egyik típusa a lánchajtás, amely két párhuzamos tengely között jöhet létre. A lánckerék erre a két tengelyre van felszerelve, és a fogaiba passzoló lánc van rá illesztve, és ennek a láncnak a segítségével történik a nyomatékátvitel. Többnyire járműveknél, főleg motorkerékpárok és kerékpárok hajtására használják, de más felhasználása is ismert. Elsősorban a csapos, a görgős vagy a hüvelyes láncot szokták alkalmazni hajtóláncként, amihez speciális tervezésű lánckerekeket építenek be. A szemesláncot hajtóláncként ritkán alkalmazzák, mivel zajos, bonyolult legyártani és egyenlőtlenül üzemel. A lánchajtást sokszor nem a tengelyek folytonos meghajtására, hanem nagyobb súlyok, terhek emelésére vagy mozgatásra alkalmazzák egyszerűbb, korlátozottabb távolságokra. A legtöbb esetben viszont végtelenített a lánc és a két lánckerékhez, a hajtott és a hajtó lánckerékhez kapcsolódik, míg vannak olyan alkalmak, amikor egyszerre több tengelyt is meghajt olyan módon, hogy egyidejűleg több hajtott lánckeréken vetik át.
Olyan típusú lánckerekek is előfordulnak, amelyek használata során nem teljesítményátadás történik, hanem csak a lánc feszességének biztosítása a cél. Ezeket nevezik láncfeszítő görgőknek. Amennyiben a hajtott és a hajtó kerék fogszáma nem egyezik, akkor a lánckerekek fordulatszáma és szögsebessége fordítottan arányos a fogszámokkal. A lánchajtás előnye a szíjhajtással szemben, hogy érzéketlen a melegre és a nedvességre, nem csúszik, kis előfeszítésre van csak szükség, nincs szlip, valamint kisebb erő terheli a csapágyakat. Ezenkívül egyszerűbb karbantartani és olcsóbb a fogaskerékhajtásnál.
